A tudomány küldetése a mai világban az, hogy hamis és igaz tudást megkülönböztessen egymástól, hiteles magyarázatot adjon a természet, a testünk működésére. A tudományosan megalapozott gyógyászati eljárások kritériumai az objektivitás, mérhetőség, ismételhetőség. A tudomány kísérleti módszereivel alkalmas arra, hogy bizonyos területeken megállapítsa a valódi tudást és kimondja, hogy egy-egy tudásnak hitt ismeret esetleg hazugság, érvénytelen. A tudományos vizsgálómódszerek XIX. századi fejlődésével indult meg a konvencionális orvostudomány fejlődése is. Előbb különbséget tett hatékony és nem kellően hatékony gyógynövények között, majd gyógyszerek előállításával megnövelte a terápiás hatást. A tudomány felderítette a test felépítését (anatómiáját), az élettani és kórélettani folyamatokat.
Idővel az orvostudomány aránytalan mértékben a gyógyszeripar, a műszeripar, majd manapság a betegbiztosító lobby befolyása alá került, így a gyógyítás területén elsősorban a profit által motivált területek kerültek nagyobb mértékben a látókörébe és ez törvényszerűen torzítja az egész emberről, a holisztikus gyógyításról alkotott ismereteinket. Az orvostudományban manapság keverednek a profit diktálta kutatások a független tudományos érdeklődés diktálta kutatásokkal és megfigyelhető időnként aránytalanság is e téren. A humán kutatás sokszor arra egyszerűsödik, hogy hogyan reagálunk az ember által létrehozott kémiai anyagokra, főként gyógyszerekre. A nyugati világ helyesen hitet tett az orvostudomány mellett, ezért jogszabályokkal tette kötelezővé annak alkalmazását és kizárólagosságát, (ami) ugyanakkor azonban a visszaélések csökkentése mellett, vadhajtásként dogmatizálta a tudomány empíriával, néha egyéni gondolati szabadsággal (pl. egészséges életmód, táplálkozási kultúra, lelki egészség, népi tradíció) szembeni felsőbbrendűségét is. Uralkodó felfogássá a patogenezisre, gyógyszerek alkalmazására épülő életfolyamatok és gyógyítási folyamatok ismeretei váltak.
Bár hosszú távon igaz, hogy a tudomány állandóan fejlődik, magát korrigálja, de rövidebb időtávok alatt aránytalanul túlhangsúlyozott, vagy akár téves tudományos értelmezések kaphatnak teret. A tudomány a fejlődés motorja, a tisztánlátás eszköze, ugyanakkor az egészségpolitika felelőssége sem megkerülhető a tudomány egyes területeinek arányos finanszírozása, a tudománnyal kapcsolatos jogszabályok, a tudományos intézmények léte és felépítése, feladatai tekintetében.
A világunkban és az orvoslásban is számtalan olyan terület létezik, amely nem, vagy csak részlegesen írható le a tudomány módszereivel, mint pl. érzelmek, a pszichológia bizonyos részei, összetett, párhuzamosan/egymásba kapcsolódóan zajló élettani és kórtani történések, de magának a salutogenezisnek a működése is. A természetgyógyászat több területe (akár egyes módszerek hatása, akár bizonyos mellékhatások léte, akár a szöveti vagy biokémiai háttér) vizsgálható a tudomány módszereivel, léteznek ilyen ismeretek. A természetgyógyászat is a tudomány által felderített biokémiai, élettani és kórtani alapok ismeretére építi a tudásanyagát, tehát sok ponton tudományosnak nevezhető. Ugyanakkor a természetgyógyászat paradigmáiból származó elvek, mint pl. a “fel kell ébreszteni a szervezet komplex öngyógyító erőit” törekvése, vagy a szervezet sokszor tudományosan nem is vizsgálhatóan kicsiny impulzusokra való reagálása (homeopátia), vagy a módszerek hatására a szervezetben beinduló összetett folyamatok, vagy az egyének különböző reagálási módja ugyanarra a kezelésre, többnyire bonyolultságuk miatt nem modellezhetők tudományos módszerekkel. Pedig ez nem jelenti, hogy a jelenségek nem léteznének.
A tudomány hívei sokszor azt sugallják, hogy csakis egyetlen igazság létezik, az, amit a tudomány eszközeivel igazoltak, holott a tudomány továbbra is a valóság csak kisebbik részét ismerheti és ez a tény szerényebb hozzáállást igényelne.
Tudjuk, hogy az empirikus adatok valódi adatok, és így kiinduló pontjai lehetnek tudományos vizsgálatoknak. A WHO szerte a világon kutató központjaiban, valamint NICAM (USA állami intézete a komplementer és alternatív(e) módszerek tudományos vizsgálatára), egyetemi komplementer orvosi intézetek vizsgálják a tradicionális orvoslás állításait és tudjuk, hogy míg egy gyógyszermolekulához 30 ezer véletlenszerűen előállított molekula vizsgálata kell, addig minden tizedik empirikus (ha úgy tetszik: természetgyógyászati) adatból lesz egy gyógyszer.
A lineáris-kauzális gondolkodás, mely a fizika, a kémia, a matematika területén jól működik, a természettudományok más területein és az orvoslás területén többnyire már túlhaladott nézet, mert a folyamatok olyan szerteágazóan és egyidejűleg zajlanak, hogy azokat egy leegyszerűsített egyenesvonalú modellel nem lehet valósághűen megjeleníteni.
A probléma az, ha az empirikus adatok tudományosság látszatával kerülnek prezentálásra, de az is, ha az empirikus adatok elhallgatásra, vagy eltiltásra kerülnek. Az empirikus adatok is szükségesek a világunk jobb megismeréséhez, ha másként nem, akkor úgy, hogy kiindulópontjai lehetnek további tudományos vizsgálatoknak. Ennek tagadásával felhígul a helyes, szakszerű információk köre zagyvaságokkal, álinformációkkal, spekulációkkal.
Empírián, tapasztalatokon alapuló gyógyászat
A tudomány mai álláspontja szerint a tudományos ismereteken alapuló gyógyászattal szemben áll a tapasztalati, vagy empirikus gyógyászat, ahol az ismeretek hátterében nem tudományos vizsgálatok, hanem egyszerű egyéni érzékszervi tapasztalatok állnak. Az empíria kevesebb objektivitást ad, hiszen ellenőrizetlen az esetszám, amelyből a tapasztalat származik, a technika-módszer, amivel ezt az ismeretet leszűrték és sokszor a forrás sem ismert, a szakember, aki a tapasztalatot levonta. Ugyanakkor ha az valódi empirikus adat, akkor évszázadok, vagy évezredek és sok gyógyító tapasztalatai állhatnak egy-egy információ mögött. Valójában azonban a tudomány is tapasztalat. Nem a tudományos áll gyökeresen szemben a tapasztalatival, hanem a tapasztalati (empirikus és tudományos együtt) a kinyilatkoztatással létrejött gyógyító rendszerekkel (pl. ájurvéda, tibeti), bár ez utóbbiak létét a tudomány – ateista, materialista világszemlélet lévén – nem ismeri el, egyszerűen a kinyilatkoztatott ismereteket is tapasztalatnak hiszi.
Evidence Based Medicine (bizonyítékokon alapuló orvoslás) (EBM)
Az ún. evidence based medicine a mai nyugati világban (Európa, Amerika, Ausztrália, Ázsia egyes részei és intézményei) az orvoslás egyik vezető paradigmájává (filozófiájává) vált az utóbbi 4 évtizedben. Jelentése az, hogy az orvostudomány és szélesebb értelemben az egészségtudomány minden egyes tétele, ismereteleme, a beteg kezelése ügyében hozott döntések az elérhető legmagasabb szintű tudományos evidenciákon kell, hogy nyugodj(on)anak.
A bizonyítékok elsődleges forrásai a közvetlen klinikai eredményekre alapozott randomizált kontrollált tanulmányok az RCT-k (Randomised Controlled Trial), a kísérletes orvoslás legminőségibb modelljében szerzett ismeretek.
Archie Cochrane 1972-ben javasolta először, hogy kezdjék el gyűjteni és rendszerzni a magas szintű tudományos publikációkat. Elképzeléseinek megfelelően létrejött a randomizált controllált tanulmányok (RCT) gyűjtése és szisztematikus elemzése (systematic review). A Cochrane kollaboráció eredménye a Cochrane Library létrehozása és folyamatos fejlesztése. A Cochrane Library negyedévenként CD-n kerül kiadásra.
A bizonyítékokon alapuló orvoslás megvalósításához vezető első lépés a szakirodalom kutatása.
Az evidenciák legfőbb forrásai:
Cochrane Library
MEDLINE, Index Medicus
Excerpta Medica EMBASE
Current Contents
Science Citation Index
Magyar Orvosi Bibliográfia
ACP (American College of Phisicians) Journal Club
Evidence Based Medicine
York Centre for Reviews and Dissemination
Clinical Evidence,
Scopus
Med Science
Evidencia fokozatok (levels of evidence) az Agency for Health Care Policy and Research (AHCPR) irányelvei alapján (1)
Ia – Randomizált, placebo kontrollált tanulmányok metaanalízise (összesítése) alapján felállított evidencia. Ez nagy esetszámot, néha több tízezer főt jelenthet, ugyanakkor ritkán kellően homogén a vizsgált személyek köre és minden egységesített kritériumrendszer kizárja az egyéni eltéréseket.
Ib – Legalább egy randomizált placébó kontrollált tanulmány alapján felállított
evidencia
IIa – Evidencia legalább egy placebo kontrollált, de randomizálás nélküli tanulmány alapján
IIb – evidencia legalább egy quasi-kisérleti tanulmány alapján
III – evidencia nem kísérletes, leíró tanulmány alapján
IV – Elismert szerzők tollából származó evidencia, mely szakértői kör jelentésein/véleményén, konszenzus konferenciákon és/vagy klinikai tapasztalatokon nyugszik.
Látható, hogy a randomizált, placebo kontrollált kísérleteken és metaanalíziseken túl sokféle evidenciát ismer el a tudományos világ, ezeket különböző szintűeknek tartja. Általában elmondható, hogy minden tudományos vizsgálati és leírási módszernek vannak előnyei és hátrányai. Az I-es típusú vizsgálatok legfőbb hátránya, hogy az ismeretanyag csak nagyon kis hányadát igazolja ilyen adat, vagyis a legtöbb ismert tétel nem ilyen vizsgálatokból származó tudás. Értelemszerűen minden orvosi állításra nem végezhető több tízezer fő bevonásával kontrollált randomizált kísérlet.
Randomizált, kettős vak vizsgálatok
A randomizált vizsgálat azt jelenti, hogy a kísérleti alanyokat véletlenszerűen és a kísérletet vezető személyek tudomása, ismerete nélkül osztják be a kísérleti vagy a kontroll csoportokba. Maga a kísérlet vezetője sem tudja tehát, hogy pl. a páciense melyik csoportban van. Kettős vak azért, mert sem a beteg, sem az orvos nem tudja, hogy a páciens a valódi, vagy a hatás nélküli szert szedi. A tudomány álláspontja szerint, ha a beosztás nem véletlenszerű, akkor az eredmény torz lehet, mert a kísérletet vezető túlzottan hajlamos befolyásolni a saját meggyőződésének megfelelően a vizsgálati eredményt.
Metaanalízis
A hasonlóan magas szintű evidenciákat összegzik, hogy még nagyobb esetszám alapján biztosabb információkhoz juss(o)anak. A különböző vizsgálatokat azonban nagyon nehéz összegezni, hiszen a kísérleti feltételek, a kiválasztás szempontjai teljesen mások lehettek.
A természetgyógyászat empírikus vagy tudományos?
A természetgyógyászatnak is számtalan tudományos, akár evidencia alapú bizonyítéka létezik, de ezeket a konvencionális orvoslás nem értékeli kellően, mert azok felhasználása teljesen más paradigma mentén történik, mint amit a konvencionális orvoslás használ. A legfőbb paradigma különbség az, hogy
- a konvencionális orvoslás többnyire patogenezis alapú, lineáris gondolkodású (bízik a szerben, az eljárásban, és nem kellően értékeli (a párhuzamosan) az élő szervezetben párhuzamosan zajló folyamatok jelentőségét)
- a természetgyógyászat, komplementer medicina pedig salutogenetikus, kibernetikus, multifaktoriális alapú (bízik a szervezet regenerációs képességében, a folyamatok komplex jó irányú támogatottságában).
Ez az esetek egy részében két teljesen különböző megközelítést, teljesen más kísérleti modellt igényel.
A tapasztalati (empirikus) gyógyászathoz sorolják a népgyógyászatot, a keleti gyógyászati rendszereket, de időnként az egész természetgyógyászatot is. Kétségtelenül, a mai természetgyógyászat sok ismerete empirikus (tapasztalati) eredetű (különösen a népgyógyászati, keleti orvoslás eredetű ismeretek) és nem is kell ezt tagadni. Mivel a tapasztalati gyógyászat is ma már írásos formában olvasható, nem szájhagyomány útján terjed, ez a tapasztalati gyógyászat még mindig megbízhatóbb, ellenőrizhetőbb, mint a napjainkban épp “felfedezett”, spekulált, semmilyen rendszerben fel nem lelhető “ötletek”. Valójában itt kell választóvonalat húzni.
- Léteznek az évszázados-évezredes, értékes gyógyító tapasztalatok, melyek minél pontosabb átvétele, folyamatos, tudományos alapon nyugvó újraértékelése szükséges és
- Léteznek a sehová nem kapcsolható, új ismeretek, “ötlet”-ek, amelyeket tudományos alapokon kell, hogy valódi ismeretté fejlesszenek, akkor is, ha az látszólag a természetgyógyászat tárgykörébe tartoz(ó)ik.
Nem lehet feltalálni pusztán spekuláció alapján gyógynövény alapú gyógyszert, (mondván, hogy természetgyógyászat) hiszen a gyógyszerfejlesztésnek léteznek tudományosan kimunkált metódusai, léteznek jogszabályok, melyek ezt az utat leírják. Kiindulópont lehet az empíria, de nem a fejlesztés módszere. Az empíria érték, sok szempontból nem kisebb, mint a tudományos ismeret, oda nem tartozhat bármi. Az empíriára hivatkozni lehet (pl. “magyar népgyógyászatban használt évszázadok óta”, vagy “az ájurvéda leírja 5000 évvel ezelőtt” – és ehhez meg kell adni az írásművet, melyre hivatkozik), legfeljebb a tudományos gyógyászat egyes képviselői ennek jelentőségét nem ismerik kellően.
Sem a mai konvencionális orvoslás, sem a természetgyógyászat nem 100%-ban tudományos, vagy tapasztalati. Mindkettőben keverednek a tudományos és tapasztalati elemek, mindkettőben vannak magasabb szintű és alacsonyabb szintű tudományos evidenciák. Természetesen nem vitatjuk, hogy a konvencionális orvoslás főként tudományosan szerzett ismeretekre, míg a természetgyógyászat főként empirikus ismeretekre épít, de az igazság az, hogy a tudomány alapján sokszor igaz egy tétel, de az ellenkezője is.
Vegyünk egy egyszerű példát erre:
A gyulladásos ízületi duzzanatra (pl. trauma vagy túlterhelés miatt) a konvencionális medicina nézőpontja alapján tudományosan megalapozottan (evidencia alapján), az intraartikuláris kortizolterápia ajánlott. A komplementer medicina nézőpontjából ez tudománytalan, mert a kortizol leépíti az ízület alaprendszerét (extracellular matrix) és emiatt porcleépüléshez és ízületi kopáshoz vezet. A komplementer medicina nézőpontja szerint a tudományosan helyes álláspont az ízület nyirokrendszerének támogatása, a szegment függő blokádok megszüntetése és ezáltal a duzzanat megszüntetése.
A tudományosság ugyanakkor a természetgyógyászat és komplementer orvoslás nem kizárólagos szemléleti megközelítése.
Az 1997 évi egészségügyi törvény 104. paragrafusa azt mondja, hogy a természetgyógyászat megközelítése különbözik a tudományos medicináétól, de ennek ellenére a módszerei ugyancsak az egyén egészségben maradását, a betegségek megelőzését szolgálják. Vagyis az egészségügyi törvény elismeri, hogy létezik empíria, eset, metodikai leírás, a tudományos megközelítéstől különböző paradigma, ami mégis ugyanazt a célt tudja szolgálni.
Hogyan kapcsolódik helyesen a természetgyógyászat és a tudomány?
- Egyetlen gyakorló természetgyógyászati módszer sem okozhat kárt, különösen amire a tudományos ismeretek már figyelmeztetnek. Ártalmatlanságát – kétség esetén – tudományos módszerekkel kell igazolni. Nem számít azonban tudományosan megállapított veszélynek az, ha például egy orvostudományok doktora, aki egyébként semmilyen előismerettel nem rendelkezik a természetgyógyászat terén, leírja a témáról aggodalmait, vagy irodalom alapján alkotott spekulációit, hiszen ilyen példákat láttunk eleget, lásd utóbbi időben Boldogkői Zsolt minden szakszerű hivatkozást nélkülöző fejtegetéseit.
- Olyan területeken, ahol tudományos módszertan alapján ismert szabályok, előírások, tiltások léteznek, azt a természetgyógyászatnak követnie kell. Pl. gyógyhatású anyagok engedélyeztetése, műszerek engedélyeztetése, higiénia, gyógytermékek szavatossági ideje stb.
- Ami a tudomány alapján nem árt, azt kellően alátámasztott empirikus adatok és megtanult szakmai szabályok, megfelelő etikai hozzáállás (a beteg hiteles tájékoztatása) alapján “szabad”, akkor is, ha még nem kellően igazolt a hatás. A tiltásra nem érv az, hogy nem igazolt tudományos kutatásokban a hatás.
- Szerencsére a természetgyógyászat és a komplementer orvoslás területén is van nagyon sok tudományos adat, melyet a természetgyógyásznak ismernie és követnie kell.
- Helyesebb egy természetgyógyászati módszerrel kapcsolatban elismerni rögtön az elején, hogy az eljárás nem tudományos, hanem empirikus, mert ettől még alkalmazható, ha nem árt és nem helyettesít tudományosan megalapozott módszert, mint nyakatekert és nem kellően szakszerű tudományoskodó érvekkel alátámasztgatni a hitelesség látszatát keltve. Az empíria nem szégyen, hanem vállalható szintje a korrekt ismereteknek.
- A tudományos ismereteknek ellentmondó természetgyógyászati tételek igazsága csak tudományos okfejtéssel, vagy vizsgálatokkal tehető teljesen elfogadhatóvá. Ugyanakkor fontos még egyszer hangsúlyozni azt is, hogy az ilyen tételek tudományos bizonyítottság hiányában, megfelelő empirikus adatok esetén továbbra is alkalmazhatók, ha az a minimális két kritérium teljesül, hogy tudományosan igazoltan nem ártalmasak és az alkalmazás nem helyettesít tudományos módszert, hanem kiegészíti azt.