Budapesti rendelő: +36-20-361-9530, info.tamasidr@gmail.com Kiskunfélegyházi rendelő:+36 70 626 8389, kiskunfelegyhazirendelo@gmail.com

Magas vérnyomást okozhatnak a műanyag ételesdobozok

Nyomtatás Szerző : dátum : 2015-10-26 kommentek : (0)

A New York Egyetem Langone Orvosi Központjának kutatói megállapították, hogy azok a vegyi anyagok, melyeket a műanyagokban található káros anyagok helyettesítésére használnak, szintén nem ártalmatlanok, sőt magas vérnyomást vagy akár inzulinrezisztenciát is okozhatnak.

 Káros vegyületek, ott hol nem is gondolnánk…

műanyag_dobozAz úgynevezett ftalátokat – a DINP-t és a DIDP-t – egy másik vegyület, a DEHP helyettesítésére használják, melyről már korábban kimutatták, mennyire káros. A ftalátok többek között különféle háztartási eszközökben, illetve például a feldolgozott húskészítmények tárolására használt műanyag tasakokban találhatóak meg, és eddig úgy gondolták a szakemberek, hogy biztonságosabbak elődeiknél. A Hypertension című lapban közzétett kutatásból azonban az derült ki, hogy ha valakiben tízszeresére nő a ftalát előfordulásának mennyisége, annak 1,1 higanymilliméterrel megemelkedik a vérnyomása, illetve háromból egy felnőttnél, akikben a vizsgálat során a legmagasabb DINP-szintet mérték, az inzulinrezisztencia is a legmagasabb volt, míg azok közül, akikben a DINP-koncentráció a legalacsonyabb volt, csak négyből egy esetben alakult ki inzulinrezisztencia. Amint azt a kutatást vezető dr. Leonardo Trasande, az Egyetem professzora kifejtette, a vizsgálatok arra hívják fel a figyelmet, hogy nagyobb óvatossággal kell eljárni a különféle összetevők használata kapcsán, hiszen úgy tűnik, a látszólag ártalmatlan kémiai anyagok is kárt tudnak okozni az emberi szervezetben.

Nem is gondolnánk mi is okozhatja  a magas vérnyomást…

Trasande professzornak egy 2013-as vizsgálata már kapcsolatot mutatott ki egy másik összetevő, a DEHP és a magas vérnyomás kialakulása között. A DEHP-t szintén csomagolóanyagokhoz használták fel, ám Európában 2004-ben betiltották, és helyette fejlesztették ki a DINP-t, illetve a DIDP-t, de úgy tűnik, a legbiztonságosabb az lenne, ha egyáltalán nem használnánk műanyagot csomagolási célokra.

Jó tanácsok, tippek:

A professzor hozzátette, van néhány módszer arra, hogy elkerüljük a ftalátokkal való találkozást, például ne melegítsünk a mikrohullámú sütőben műanyag tálba helyezett, vagy műanyaggal lefóliázott ételt, ne tegyük a műanyag ételtárolókat a mosogatógépbe, illetve ne vegyünk olyan műanyag tárolókat, melyek újrahasznosító jelzésében a 3-as, 6-os vagy 7-es szám található.

Cikk forrása: webdoki.hu

Cikk nyomtatása

Dr. Tamasi József

szerző

az összes cikk megtekintése

Vélemény, hozzászólás?